Szia M, gondolkodtam mit is írjak… a legutóbbi üzenetváltás óta már többször összefutottunk, többek között ma is… De mintha kerülnéd h beszélgethessünk. Persze nem erőltethetem, de úgy érzem elhiszed a látszatot és borzasztóan hálásak vagytok G.nak, h anno B.t felvette. Én még mindig emlékszem a kicsi F.ra amikor felültettem a biciklire, hasamban N.vel és úgy kerestük órákon át a B.tól ajándékba kapott komondor kölyköt. Hihetetlen, h ez majdnem 20 éve történt… Sajnos a kutyust soha többé nem láttuk viszont. Állítólag egy reggel “véletlenül” nyitva hagyott kapun szökött ki amikor G. dolgozni ment. Ja, egy kölyökkutya oly messzire ment, hogy a környéken sehol nem került elő. ÁÁÁ, biztos nem is vitték el sehova mert már kezdte túlnőni a gyereket. Az h mekkora sebeket okozott ezzel egy gyereknek (meg az anyjának) akik imádták a kutyát és egyik napról a másikra elvették tőlük….az láthatatlan. Csak a külsőleg a világ felé mutatott tárgyak, viselkedések látszanak. De azok nagyon és becsülendők. Mit lát a világ? Egy csodálatos törődő apukát, aki lám, még lakást is vett a gyerekeinek. Tény, ahogy az is, hogy jelenleg nincs jóban a két gyerekem az egyetlen pesti lakás miatt. Persze ezért is az anyjuk a hibás, aki az ajándékozó apa helyett nem mondta el a miheztartást az ajándékozottaknak. Nyílván nem hatott F.ra, hogy 2 éve a testvére 18. születésnapján neki kellett az apjára szólnia hogy le ne lökje a lépcsőn az anyját. Ezért is anyuci volt a hibás, mert fel mert tenni egyetlen kérdést a mintaapucinak, nevezetesen: Mikor fogsz bocsánatot kérni? Ami ezután következett, arra senki sem emlékszik szívesen. Ezek csak apró szemelvények hogyan ment tönkre egy család élete.
Védett: Kedvcsináló bloghoz
Adni abból ami VAN
Már régesrég megfigyelték, százféleképpen leírták, h adni abból lehet ami már megvan. Legalább félig legyen tele a poharam, hogy adni tudjak és hagyjak helyet újratölteni. Ha csak az alján van egy kevés azt ne akarjam már mindenáron kínálni. Manapság viszont leginkább ezt felejtjük el. Adni akarunk valamit, amivel nem rendelkezünk, valamit ami nincs meg. Ha indítok egy vállalkozást felteszem a kérdést megvan a termékem, amit el akarok adni? Megvan a helyiség ahol árulom, (legalább webshop) megfelelő tőke, ami kisegít amíg belendül az üzlet? Megvan a kitartásom, hitem abban amit akarok, hogy jó lesz-e? Ez az üzleti terv mellett alap. Persze üzleti terv sem kell sokszor, ha az egyéb feltételek és legfőképpen megvan az aktív kereslet az adott termékre vagy szolgáltatásra a piacon.
Nemrégiben azt mondta egy ismerősöm, ha fáj a fogam, keresek egy fogorvost. Ha szerződést kell kötnöm, ügyvédet. De ez a lelki témákban már eltolódott, ott talán már szakembert sem lehet mondani. Mert a pszichológus ugyan, valóban ezt tanulta, de az életet JÓL ÉLNI olyan dolog, amiben nem lehet egzakt tanácsot adni. Talán ezért, talán más meggondolásból sokan magukat hangzatosan ajánló vagy jobb esetben más ajánló által ajánlott “terapeutát” keresnek fel. De ki is a terapeuta? Van ilyen szakma? Vagy inkább egymást segítjük és bölcsen nyújtsuk a másiknak a pártatlan külső szemlélő látásmódját. Énmegmondtamelőre szövegek mellőzésével. Úgy tálalva azt a képzeletbeli “nyers húst” hogy az már rágható, emészhető legyen. Nem mócsingosan, véresen tálaljuk fel, hanem kellően átsütve, fűszerezve, díszitve és körettel tálaljuk. (Ez utóbbi gondolat Almási Kitti videoja nyomán született.)
