Nincs recept arra mikor, mit kell tennem. Lehetőségek vannak, amit célszerű és amit nem. És vagy tudjuk, h mely lépés mivel járhat, mert fel tudjuk mérni, vagy ha bizonytalanok vagyunk, kérünk segítséget. Szakember, barát, családtag, az segíthet akiben megbízunk. Nincs szükség drámákba bonyolódni, csak mert halvány lila gőzöm nincs arról, hogy az én magamban hordozott sérelmeim, mikor és milyen helyzetekben jöhetnek elő. Márpedig előjönnek akkor is amikor nem számítok rá. Sokszor, abban a pillanatban mégcsak fel sem ismerem, hogy mi történik. És az is lehet, hogy a másik fél elfojtott érzelmei törnek fel egy-egy szituációban. De ő sem tud róla. Ilyenkor egyet lehet tenni, ha közeli a másik fél, együttérzéssel fordulni felé és nem hagyni hogy bármi ami felmerült és az adott helyzettől független, megmérgezze a továbbiakat. Ha nem közeli személlyel szemben jön ez elő, nyílván egy drámai helyzet kevésbé lesz intenzív, mint egy hozzám közel álló személlyel. Ami fontos: tudjam, ismerjem a lehetőségeim és egy felismert helyzetben eszközeim is vannak, amik segítségével és a tudatosságom okán feloldható a nehézség vagy konfliktus.
5. nap este – Vedd vissza az erőd
Ma mentem volna újra a pszichológushoz. De úgy döntöttem megnyújtom még kicsit ezt a szakaszt, míg újra megyek: Így 2 hét fog eltelni az új találkozásig.. Nem, nem érzem úgy h túl magasra emeltem volna a lécet vagy kisiklottam volna csak azért mert ő nem lát, hallgat ismét. Már eleve megnyugtató volt beszélni vele, a névrokon pszichológussal.
Egy ideje már úgy éreztem, hogy olyan gödörben vagyok, ahonnan már nincs lentebb. Már ettől rosszabb nem lehet. Paradox müdon pont ez juttatott el oda, hogy 1. ismerd fel végre L.ivy , hogy magadnak kell kezedbe venni a sorsodat, nem sodródhatsz többé. 2. Vajon mi a nagyobb felelősség? Az ha hagyom magam sodródni a hullámokkal, az árral, hoz-visz a dagály, vagy az ha átveszem ill kézbe veszem az irányítást és meglovaglom a hullámokat? Így nem juthattam máshová csak oda, hogy megmarkolom a kormánykereket, amit immár 14 éve csavart ki a kezemből a szél, a hullám, a körülmények. Úgy érzem, akkor olyan erejű volt a fedélzeten átcsapó hullám, h majdnem elsodort engem is, de a gyerekeim miatt fel sem merült h nem tudnék megkapaszkodni. Egyszerűen nem volt más opció. Fennmaradtam a fedélzeten, bőrig ázva-fázva, belülről megcsonkítva (amiből kivülről semmi nem látszott) és ehhez képest csekélység volt hogy egy pillanat alatt kipörgött a kezemből a kormánykerék. Hiszen a hajó nem süllyedt el, csak léket kapott és egy idő után másik hajóba cuccoltam át. Itt volt egy pici kormánykerekem ugyan, de csak néha mentem oda kézzel vezérelni, leginkább automata üzemmódra volt kapcsolva. Míg a régi hajóm és kormányom szinte végtelen lehetőségeket hordozott magában, mive ezt nem tudtam, nem mertem kihasználni, szinte el sem hitte,hogy az a csodás hajó, amin jócskán van mit alakítani, igazán az enyém . Pedig az volt. De nem éltem vele. És tkp. én magam idéztem elő, hogy másik hajóba szállhassak, mert képtelen voltan felfogni, elhinni, hogy mindaz az enyém. Megteremtettem magamnak azt aki egyfolytában arra emlékeztetett, hogy NEM ÉRDEMLED MEG, NEM VAGY KÉPES RÁ, NEM TUDOD IRÁNYÍTANI stb. Pedig DE!!! De mostmár tudom hogy igenis képes vagyok rá, megérdemlem, értékes, intelligens, okos, értelmes vagyok. Érzelmileg viszont még nem stabil.
Emlékeztetem magam erre: Real growth is when you start checking and correcting yourself. Instead of blaming others, you take your power back by being responsible for your life.
