Szia M, gondolkodtam mit is írjak… a legutóbbi üzenetváltás óta már többször összefutottunk, többek között ma is… De mintha kerülnéd h beszélgethessünk. Persze nem erőltethetem, de úgy érzem elhiszed a látszatot és borzasztóan hálásak vagytok G.nak, h anno B.t felvette. Én még mindig emlékszem a kicsi F.ra amikor felültettem a biciklire, hasamban N.vel és úgy kerestük órákon át a B.tól ajándékba kapott komondor kölyköt. Hihetetlen, h ez majdnem 20 éve történt… Sajnos a kutyust soha többé nem láttuk viszont. Állítólag egy reggel “véletlenül” nyitva hagyott kapun szökött ki amikor G. dolgozni ment. Ja, egy kölyökkutya oly messzire ment, hogy a környéken sehol nem került elő. ÁÁÁ, biztos nem is vitték el sehova mert már kezdte túlnőni a gyereket. Az h mekkora sebeket okozott ezzel egy gyereknek (meg az anyjának) akik imádták a kutyát és egyik napról a másikra elvették tőlük….az láthatatlan. Csak a külsőleg a világ felé mutatott tárgyak, viselkedések látszanak. De azok nagyon és becsülendők. Mit lát a világ? Egy csodálatos törődő apukát, aki lám, még lakást is vett a gyerekeinek. Tény, ahogy az is, hogy jelenleg nincs jóban a két gyerekem az egyetlen pesti lakás miatt. Persze ezért is az anyjuk a hibás, aki az ajándékozó apa helyett nem mondta el a miheztartást az ajándékozottaknak. Nyílván nem hatott F.ra, hogy 2 éve a testvére 18. születésnapján neki kellett az apjára szólnia hogy le ne lökje a lépcsőn az anyját. Ezért is anyuci volt a hibás, mert fel mert tenni egyetlen kérdést a mintaapucinak, nevezetesen: Mikor fogsz bocsánatot kérni? Ami ezután következett, arra senki sem emlékszik szívesen. Ezek csak apró szemelvények hogyan ment tönkre egy család élete.
Védett: Kedvcsináló bloghoz
Adni abból ami VAN
Már régesrég megfigyelték, százféleképpen leírták, h adni abból lehet ami már megvan. Legalább félig legyen tele a poharam, hogy adni tudjak és hagyjak helyet újratölteni. Ha csak az alján van egy kevés azt ne akarjam már mindenáron kínálni. Manapság viszont leginkább ezt felejtjük el. Adni akarunk valamit, amivel nem rendelkezünk, valamit ami nincs meg. Ha indítok egy vállalkozást felteszem a kérdést megvan a termékem, amit el akarok adni? Megvan a helyiség ahol árulom, (legalább webshop) megfelelő tőke, ami kisegít amíg belendül az üzlet? Megvan a kitartásom, hitem abban amit akarok, hogy jó lesz-e? Ez az üzleti terv mellett alap. Persze üzleti terv sem kell sokszor, ha az egyéb feltételek és legfőképpen megvan az aktív kereslet az adott termékre vagy szolgáltatásra a piacon.
Nemrégiben azt mondta egy ismerősöm, ha fáj a fogam, keresek egy fogorvost. Ha szerződést kell kötnöm, ügyvédet. De ez a lelki témákban már eltolódott, ott talán már szakembert sem lehet mondani. Mert a pszichológus ugyan, valóban ezt tanulta, de az életet JÓL ÉLNI olyan dolog, amiben nem lehet egzakt tanácsot adni. Talán ezért, talán más meggondolásból sokan magukat hangzatosan ajánló vagy jobb esetben más ajánló által ajánlott “terapeutát” keresnek fel. De ki is a terapeuta? Van ilyen szakma? Vagy inkább egymást segítjük és bölcsen nyújtsuk a másiknak a pártatlan külső szemlélő látásmódját. Énmegmondtamelőre szövegek mellőzésével. Úgy tálalva azt a képzeletbeli “nyers húst” hogy az már rágható, emészhető legyen. Nem mócsingosan, véresen tálaljuk fel, hanem kellően átsütve, fűszerezve, díszitve és körettel tálaljuk. (Ez utóbbi gondolat Almási Kitti videoja nyomán született.)
Védett: sorsfordító napok
Védett: 18. nap
13. nap
A koronavirus szerinti idoszamitas. Az emberek egyre jobban félnek. Az utóbbi napokban a munkahelyen rendeletet alkottak, h minél tovább dolgozhassunk és minél jobban lehessen kizsakmanyolni bennünket. Fertőtlenítő a bejáratnál, mobilcsapok. Az emberek 2m-re álljanak egymástól az ebedloben. Rémálom es iszonyat. Ep ez nem én vagyok, en nem kajalom be ezt a mesterséges remuletkeltest. Má kaptam Rozitol a nanorobotokat tartalmazó vakcinarol beszélő videót. Sajnos hihető h ez a vaskorbol aranykorba lépés ara.
En viszont jogazom ismét, most kell fotón rogziteni, h most mejkora a hajlekonysagom, rugalmasságom. Es rögzíteni kesobb, h honnan hova jutottam el. Igenis megcsinálom amit elérni szeretnék – szerető családi kapcsolat, imádott gyerekeim, szerető férfi társ, felvállalni a hivatásom – masszazs és cranio sacralis terápia. Hang es fényterapia, szerető szívem teletoltom. Aname gyakorlatokat végzem, jogával is egyéb testedzessel, egészséges, tiszta ételekkel, szexxel a testem csodasan karbantartom. Az elmem is tiszta, nyugodt, kofliktustol es felesleges stressztol mentes. Az életem minden téren egyre jobbá, teljesebbe válik.
Kapcsolati dráma feloldása
Nincs recept arra mikor, mit kell tennem. Lehetőségek vannak, amit célszerű és amit nem. És vagy tudjuk, h mely lépés mivel járhat, mert fel tudjuk mérni, vagy ha bizonytalanok vagyunk, kérünk segítséget. Szakember, barát, családtag, az segíthet akiben megbízunk. Nincs szükség drámákba bonyolódni, csak mert halvány lila gőzöm nincs arról, hogy az én magamban hordozott sérelmeim, mikor és milyen helyzetekben jöhetnek elő. Márpedig előjönnek akkor is amikor nem számítok rá. Sokszor, abban a pillanatban mégcsak fel sem ismerem, hogy mi történik. És az is lehet, hogy a másik fél elfojtott érzelmei törnek fel egy-egy szituációban. De ő sem tud róla. Ilyenkor egyet lehet tenni, ha közeli a másik fél, együttérzéssel fordulni felé és nem hagyni hogy bármi ami felmerült és az adott helyzettől független, megmérgezze a továbbiakat. Ha nem közeli személlyel szemben jön ez elő, nyílván egy drámai helyzet kevésbé lesz intenzív, mint egy hozzám közel álló személlyel. Ami fontos: tudjam, ismerjem a lehetőségeim és egy felismert helyzetben eszközeim is vannak, amik segítségével és a tudatosságom okán feloldható a nehézség vagy konfliktus.
5. nap este – Vedd vissza az erőd
Ma mentem volna újra a pszichológushoz. De úgy döntöttem megnyújtom még kicsit ezt a szakaszt, míg újra megyek: Így 2 hét fog eltelni az új találkozásig.. Nem, nem érzem úgy h túl magasra emeltem volna a lécet vagy kisiklottam volna csak azért mert ő nem lát, hallgat ismét. Már eleve megnyugtató volt beszélni vele, a névrokon pszichológussal.
Egy ideje már úgy éreztem, hogy olyan gödörben vagyok, ahonnan már nincs lentebb. Már ettől rosszabb nem lehet. Paradox müdon pont ez juttatott el oda, hogy 1. ismerd fel végre L.ivy , hogy magadnak kell kezedbe venni a sorsodat, nem sodródhatsz többé. 2. Vajon mi a nagyobb felelősség? Az ha hagyom magam sodródni a hullámokkal, az árral, hoz-visz a dagály, vagy az ha átveszem ill kézbe veszem az irányítást és meglovaglom a hullámokat? Így nem juthattam máshová csak oda, hogy megmarkolom a kormánykereket, amit immár 14 éve csavart ki a kezemből a szél, a hullám, a körülmények. Úgy érzem, akkor olyan erejű volt a fedélzeten átcsapó hullám, h majdnem elsodort engem is, de a gyerekeim miatt fel sem merült h nem tudnék megkapaszkodni. Egyszerűen nem volt más opció. Fennmaradtam a fedélzeten, bőrig ázva-fázva, belülről megcsonkítva (amiből kivülről semmi nem látszott) és ehhez képest csekélység volt hogy egy pillanat alatt kipörgött a kezemből a kormánykerék. Hiszen a hajó nem süllyedt el, csak léket kapott és egy idő után másik hajóba cuccoltam át. Itt volt egy pici kormánykerekem ugyan, de csak néha mentem oda kézzel vezérelni, leginkább automata üzemmódra volt kapcsolva. Míg a régi hajóm és kormányom szinte végtelen lehetőségeket hordozott magában, mive ezt nem tudtam, nem mertem kihasználni, szinte el sem hitte,hogy az a csodás hajó, amin jócskán van mit alakítani, igazán az enyém . Pedig az volt. De nem éltem vele. És tkp. én magam idéztem elő, hogy másik hajóba szállhassak, mert képtelen voltan felfogni, elhinni, hogy mindaz az enyém. Megteremtettem magamnak azt aki egyfolytában arra emlékeztetett, hogy NEM ÉRDEMLED MEG, NEM VAGY KÉPES RÁ, NEM TUDOD IRÁNYÍTANI stb. Pedig DE!!! De mostmár tudom hogy igenis képes vagyok rá, megérdemlem, értékes, intelligens, okos, értelmes vagyok. Érzelmileg viszont még nem stabil.
Emlékeztetem magam erre: Real growth is when you start checking and correcting yourself. Instead of blaming others, you take your power back by being responsible for your life.
Védett: Amint fent, úgy lent. Amint belül, úgy kívül.
29 éve nem láttam őt és ma felhívott
18 éves sem voltam amikor találkoztunk. Az érettségi bankettünk volt, búcsúzás, buli, fergeteges hangulat. A gondtalan ifjú éveink lezárását ünnepeltük, valami véget ért és azon nyomban valami új elkezdődött.
A barátnőm bátyja volt. Barátaival szórakoztak a patinás erdei mulatóhelyen és felénk sodorta őket a szél. Táncoltunk, mulattunk, egymáshoz kapcsolódtunk. Életem első igazi nagy szerelme ő lett. Azt hiszem mellette nőttem fel, mellette lebegtem két méterrel a föld felett, mellette sírtam, nevettem és őt vágtam pofon amikor megtudtam, hogy született egy gyereke egy régi barátnőjétől. Mostmár tudom, hogy mennyire fájt az neki, hogy a lány az ő tudta nélkül szülte meg a gyerekét és csak később értesítette őt róla, hogy van egy fia. Mennyire felkavarta őt ez a hír. Hiába szeretett engem, ezután minden megváltozott. Kereste a helyét egy ideig. Majd a szülők, ismerősök, barátok tanácsaira hallgatva, megtalálta a helyét a kisvárosban, a szakmájában, családot alapított.
Most, úgy tűnt már túl van élete néhány nagy krízisén, nem a családfenntartás mindennnapi küzdelmére áldozza minden idejét, hanem az anyagiakon túl, a lelki dolgokra is kinyíltak az érzékei. Én nem nyíltam meg egyből, azt érezhette, meg se nagyon lepődtem, hogy felhívott. Pedig, de. Nem árultam el neki, hogy én is gondoltam rá, főleg amikor a régi házuk közelében jártam tavaly. Lehet látott akkor, de azt meg ő nem árulta el.
Mondta, hogy pár éve már gondolt rám, szeretett volna megkeresni, de mégsem tette. Ahogy ennyi idő után beszéltünk, idegen volt számomra, személyesen biztos más lesz találkozni vele. Hiszen úgy gondoltam h rendben, beszélhetünk telefonon is, de ennyi idő eltelte után, már személyesen kellene inkább beszélnünk. Igen, októberben majd kiderül 🙂
2019.10.24.
Pontosan úgy jött ki, hogy egy hónap múlva, azaz ma láttuk újra egymást 🙂 Nem tudok mit írni, csak annyit, h örül a lelkem, kellett ez nekem.
