29 éve nem láttam őt és ma felhívott
18 éves sem voltam amikor találkoztunk. Az érettségi bankettünk volt, búcsúzás, buli, fergeteges hangulat. A gondtalan ifjú éveink lezárását ünnepeltük, valami véget ért és azon nyomban valami új elkezdődött.
A barátnőm bátyja volt. Barátaival szórakoztak a patinás erdei mulatóhelyen és felénk sodorta őket a szél. Táncoltunk, mulattunk, egymáshoz kapcsolódtunk. Életem első igazi nagy szerelme ő lett. Azt hiszem mellette nőttem fel, mellette lebegtem két méterrel a föld felett, mellette sírtam, nevettem és őt vágtam pofon amikor megtudtam, hogy született egy gyereke egy régi barátnőjétől. Mostmár tudom, hogy mennyire fájt az neki, hogy a lány az ő tudta nélkül szülte meg a gyerekét és csak később értesítette őt róla, hogy van egy fia. Mennyire felkavarta őt ez a hír. Hiába szeretett engem, ezután minden megváltozott. Kereste a helyét egy ideig. Majd a szülők, ismerősök, barátok tanácsaira hallgatva, megtalálta a helyét a kisvárosban, a szakmájában, családot alapított.
Most, úgy tűnt már túl van élete néhány nagy krízisén, nem a családfenntartás mindennnapi küzdelmére áldozza minden idejét, hanem az anyagiakon túl, a lelki dolgokra is kinyíltak az érzékei. Én nem nyíltam meg egyből, azt érezhette, meg se nagyon lepődtem, hogy felhívott. Pedig, de. Nem árultam el neki, hogy én is gondoltam rá, főleg amikor a régi házuk közelében jártam tavaly. Lehet látott akkor, de azt meg ő nem árulta el.
Mondta, hogy pár éve már gondolt rám, szeretett volna megkeresni, de mégsem tette. Ahogy ennyi idő után beszéltünk, idegen volt számomra, személyesen biztos más lesz találkozni vele. Hiszen úgy gondoltam h rendben, beszélhetünk telefonon is, de ennyi idő eltelte után, már személyesen kellene inkább beszélnünk. Igen, októberben majd kiderül 🙂
2019.10.24.
Pontosan úgy jött ki, hogy egy hónap múlva, azaz ma láttuk újra egymást 🙂 Nem tudok mit írni, csak annyit, h örül a lelkem, kellett ez nekem.
Helló Világ! Helló Ősz!
A hagyomány az mondja négy kezdet van egy esztendőben. Ezek az évszakok kezdetei, melyek a Napfordulókhoz köthetőek. Ősz kezdetekor a Nap az északi égboltról lép át a déli égboltra, eközben újra áthalad az égi Egyenlítőn. E napon szeptember 23-án napéjegyenlőség van, vagyis a nappal és az éjszaka hossza megegyezik.
Ami fontos mindannyiunknak ebből, az az új kezdet lehetősége. Bármelyik napot is választjuk vagy választatják velünk, rajtunk áll mihez kezdünk vele. Beleállunk-e a változásba vagy maradunk tovább egy langyos pocsolyában amiben lehet már mozogni is alig tudunk, annyira lehúz. Ma körülöttem borús idő van, de magamba szívtam a hétvégi őszi napsütést, úgyhogy hajrá új kezdet!
